...házasság?!

Nemrég esküvőn voltam. Újra felszínre tört a kérdés: Hogyan tudja összekötni az életét két ember? Ez olyan végleges, olyan korlátozott....

Azt gondolom ez nem csak egy döntés, hanem egy elfogadás is. Tudomásul veszik, hogy az élet egyszer véget ér, nem is oly sokára. Épp annyi idő múlva amennyit még együtt tudnak tölteni (jó esetben). De ha elfogadjuk a korlátokat olyan zárt lesz minden, olyan kiszámítható. Nem is a valóság elfogadásával van bajom, hanem mintha ez útjába állna a "még bármi megtörténhet" gondolatocskának.

Az ember többnyire társas lény, és azt is el kell fogadni, hogy közeli kapcsolatokra is szükségünk van. Van akinek arra van szüksége, hogy minden nap valaki mellett ébredjen, van akinek ez nyűg, sokkal lazább kapcsolattól boldog. De miért kellene a rövidke életünket egy emberre korlátozni?Mennyire tud boldog lenne az az ember aki 40 évig egy másik mellett él? S legfőképpen miért nézünk furán arra aki másként él? Főleg ha életre szóló kapcsolat nélkül többet hozhat ki magából s boldogabb lesz? Ha egy kapcsolatból akkor is kilép ha a társadalom megbélyegzi?