lopás?!

A lopás elvileg tilos dolog, azt mindenkibe belesulykolják már kiskorában, főleg ha keresztény családban nevelkedik. Na de mi van ha ez családon belül törtnéik? Ha csak úgy elveszünk valamit szó nélkül? Ez lopás, nem más, semmi sem enyhíti. De a legszebb, ha még fel is háborodnak ha szólunk róla... Elvileg a család nem erről kellene szóljon.

...házasság?!

Nemrég esküvőn voltam. Újra felszínre tört a kérdés: Hogyan tudja összekötni az életét két ember? Ez olyan végleges, olyan korlátozott....

Azt gondolom ez nem csak egy döntés, hanem egy elfogadás is. Tudomásul veszik, hogy az élet egyszer véget ér, nem is oly sokára. Épp annyi idő múlva amennyit még együtt tudnak tölteni (jó esetben). De ha elfogadjuk a korlátokat olyan zárt lesz minden, olyan kiszámítható. Nem is a valóság elfogadásával van bajom, hanem mintha ez útjába állna a "még bármi megtörténhet" gondolatocskának.

Az ember többnyire társas lény, és azt is el kell fogadni, hogy közeli kapcsolatokra is szükségünk van. Van akinek arra van szüksége, hogy minden nap valaki mellett ébredjen, van akinek ez nyűg, sokkal lazább kapcsolattól boldog. De miért kellene a rövidke életünket egy emberre korlátozni?Mennyire tud boldog lenne az az ember aki 40 évig egy másik mellett él? S legfőképpen miért nézünk furán arra aki másként él? Főleg ha életre szóló kapcsolat nélkül többet hozhat ki magából s boldogabb lesz? Ha egy kapcsolatból akkor is kilép ha a társadalom megbélyegzi?

Társkereső: de hogyan is működik?

Van, az a helyzet amikor már vagy nem találunk szimpatikusnak senkit a környezetünkben és ezért beregisztrálunk egy társkeresőre. Vagy csak lusták vagyunk társadalmi életet élni, esetleg annyit dolgozunk, hogy időnk nincs személyesen ismerkedni. A társkereső igen vonzó dolog lehet, ha kellően nyitottak vagyunk rá, s legfőképp, ha nagy lakosságszámú településen élünk.

Regisztráció során akár saját magunk számára is, de mindenképpen le kell tisztáznunk bizonyos kérdéseket: milyen vagyok, kit keresek, mit mondjak magamról stb. De ez nem is olyan könnyű... Amilyen vagyok az szimpatikus lehet? Felmerül a kérdés, hogy hogyan fogalmazzunk... Ez is fontos, mert megannyi tag közül, legfőképp ezzel érhetjük el, hogy felfigyeljenek ránk.

Oké, kész van az adatlap, de hogyan tovább? Várjunk, hogy írjanak nekünk, vagy kezdeményezzünk mi? Ez rendben van, vagy túlságosan tolakodó, esetlen nem elég nőies...? Ez relatív, egyéntől függ, hogy tetszik-e neki vagy nem. Ha mégis úgy döntünk, hogy írunk akkor jön egy újabb megtorpanás: "... de mit írjunk?"

Telik az idő, de csak olyan férfiak írnak akik nem túl szimpatikusak, közben olyan leveleket küldenek amit bárkinek küldhetett volna. Talán túl sokat reméltünk, vagy csak velünk van a baj?- jön az újabb dilemma...  Elég sok időnek kell eltelnie amíg tényleg olyan személyekkel kerülünk kapcsolatba akikkel valóban szerettünk volna.

Megeshet, hogy inkább egy húspiaci szereplőnek érezzük magunkat, inkább az adatainkkal találkozhatnak a potenciális társak mint a személyiségünkkel. Megnézik, hogy megfelel-e a magasságunk, a lakhelyünk, a végzettségünk, jövedelmünk stb. Pedig a valóságban sem mindig olyan társat találunk aki az általunk ideálisnak titulálható kategóriába sorolható.

Csak mert írt nekünk valaki, nem szabad egyből arra következtetni, hogy ebből biztosan több lesz, sőt arra sem, hogy csak velünk levelezik. Figyelni kell arra is, hogy a levelezés ne tartson túl hosszú ideig, mert különben elvész a személyes ismerkedés varázsa.

Biztosan lesznek rossz tapasztalataink és az ismerkedés sem lesz könnyebb mint élőben, inkább csak más. Van akinek végül ez megfelel, de biztosan olyan is lesz aki többé soha nem próbálja ki.

Természet?!

Eltávolodunk tőle, de mégis szeretjük;

Hiányzik a nyugalma, de mégis a pörgést választjuk;

Bárhova megyünk megcsodáljuk, de ha elérhető nem vigyázunk rá.